A közönség-kezelés. Tudatosan vagy kevésbé tudatosan, de az előadás folyton átvágja a nézőt. Ígér és nem ad, vagy ha ad is, nem azt, amit ígért. Mégis újra és újra bedőlünk neki. Még a tapsrend alatt is. Egy pár hang a zenésztől, a táncos ”bekészülése” a tér közepén, elhalkul a taps – várunk valami ráadás-szerűt? És ismét nem kapunk semmit, ismét átvágnak. És mégis, a közönség díjazza. (kata)
Az előadás gyengéit az tartsa össze, hogy sosem tudjuk kitalálni, mi fog történni három perc múlva. Mindenen meglepődünk – valamennyire. (zsomb)
Az előadás utáni hatás rokonszenves. Képes megfosztani a nézői méltóságtól úgy, hogy lassan szimpatikussá válik ez a módszer. (réka)
Ha az átvágás és szórakoztatás útját válaszják az alkotók sok mindent be kell áldozni érte mind a mozgás mind pedig a zene terén. De ez is egy út. Viszont akkor ez a fajta dramaturgia rövidebb jelenetekben tud igazán hatni: egy ötlet, bármennyire jó is legyen az, nem tud élni egy egész zeneszám hossza alatt, ellaposul. (kata)
Sergiu Matiş és Vlaicu Golcea Duetje válogatás nélkül minden eszközt bevet a közönségszórakoztatás érdekében. Az ismertető szerint a „a zene átveszi az irányítást a test fölött”, a színpadon viszont nem ott megszülető mozgásokat látunk. Nincs improvizáció. Ehelyett elcsépelt gegekkel találkozunk. Az előadás nem kockáztat. Jól bevált, ismert mozdulatokat alkalmaz, a közönségnek pedig ennyi elég. A dalokat nagy nevetések kísérik.A koncepció, ha egyáltalán beszélhetünk koncepcióról, nem tart sehová. Nem csak gondolati, hanem technikai hiányosságokat is felfedezhetünk. Sergiu Matiş énekhangja minőségében is kidolgozatlan, a koreográfia esetleges. A táncos-énekes néha viszont eléri azt, hogy tényleg azt hisszük, történni fog valami, viszont a fordulópont előtt megtorpan, és nem vezeti végig, amit elkezdett. Nézőként folyton átverve érzem magam, és nem marad más, csak a várakozás. (deka)
Az előadásban nem elég erős a kitett az idézőjel. (réka)
Sosem kaptunk egy tiszta zajt. Elindult valami hangzás, ami végig mocskos maradt. Még zeneileg sem volt tanító jellegű – főleg, hogy komoly hangszereken játszodtak, amikkel szívesen megismerkedtem volna. (zsomb)
Miért díjazzuk – nézőként – ha pofátlanul átvágnak? Ez valamiféle nézői mazoizmus? (kata)
Tényleg elég nekünk annyi, ha valaki értelmetlenül vergődik a földön és ordibál? (deka)
Hogyan lehet egyensúlyozni a marhaság és az értelmesség között? Nem a zene érdeme,
hogy nem billen át értelmetlenbe? (réka)
Hogy lehet úgy színpadra lépni, hogy mindkét művész megtartja magának a tehetségét? (zsomb)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése