Az ötvenhárom perces előadás teljesen a zenére épül. Nincsenek benne szünetek, folyamatos mozgást látunk. Philippe Héritier gyors tempójú, modern hangzásvilágú zenéje áthelyezi Az ezeregyéjszakai virágai-nak történetét a jelenbe, s mert örökérvényű emberi megnyilvánulásokat látunk, könnyen átéljük azt, ami a színpadon történik. Visz magával az előadás. A táncosok a mozgáson kívül a színészi eszköztárukat is megmutatják, ez gazdagítja a jeleneteket. Jurostovszky Sosa jelmezterve, csakúgy, mint a zene, élő. A játszók sokszor átöltöznek, a ruhák mégis egységet alkotnak letisztultságuk, metaforikus jellegük miatt. Érthető a dramaturgia, a helyzetek egymásból adódnak, kidolgozott karakterekkel találkozunk. (deka)
Csodálatra méltó a pontosság, a technikai tudás, a pörgés. A mozgássorok összetettségét a tömegjelenetek dinamizmusa fokozza, egyszerűen tátott szájjal „kénytelen” végignézni az ember, akkor is, ha esetleg nem érti, vagy semmi köze hozzá. De persze a technikai tudáson felül nem üresek a mozdulatok, a zsigeri pulzálás és a finoman felsejtő mozdulatok erős (élet?)érzésekből fakadnak. Minden mozzanatában nagyon expresszív, mozdulatban, játékban, látványban egyaránt. Gyönyörködteti a szemet és a lelket. (kata)
A színpadon megjelenik a növényvilág, a beporzás, szitakötők után a harcoló állatok, majd látjuk az embert is. A halandóságot mutatja meg az előadás, a születésre helyezve a hangsúlyt. Egy óceánként tükröződő, félkör alakú linóleumon látjuk a történetet, az élet keretei között. Mindenki, aki belép a térbe, egy új – egy újjászületett – lény. Sajnos, az itt megjelent pontosság nem jellemző minden előadásra, de ettől kiemelkedő: a tökéletlent tökéletesen ábrázolja. Úgy mutat be történeteket, hogy túllép az időn – a mulandót egy erőteljes pillanatában ragadja meg. (zsomb)
Az akrobatikus elemeket idéző mozgássorok feltűnés nélkül beépülnek a koreográfiába. A hosszú rudakkal körbevett tér meghosszabbítja a táncosok testét. A gyors és a lassú tempó egyensúlyban vannak, átgondoltan alapoznak egymásra. A „főszereplők” nem a jelenetek túlsúlyából tűnnek ki, hanem a technikásabb koreográfia emeli ki őket a „tömegből”. (réka)
”O mie și una de nopți”, o istorie a dragostei față de actul de a povesti, de a exprima dorințele ascunse ale umanului reprezintă o bază pentru spectacolul ”Floarea celor 1000 și una de nopțî”. Titlul trimite la filmul cu același nume al regizorului italian Pier Paolo Pasolini, atras și el de nevoile subconștientului de a fi transformat într-un contact fizic.(elisa)
Ceea ce a reușit Bozsik Yvette este departe de a fi vulgar,nedemn sau nepotrivit. Astfel, totul pare unitar, e o poveste credibilă, care „se spune” aproape in vis. Costumele picate manual ale lui Juristovszky Sosa, muzica compozitorului elvețian, ambele inspirate de motive arabe ușor inteligibile completează un spațiu ca o colivie de aur, care, în discursul dansului constituie un cadru unde orice asociere este posibilă : el-ea, el-el, ele, ei, vis- realitate sau moarte-viața. Poate de aceea decorul se bazează pe ideea de perspectivă și fisură, tocmai pentru a intreține iluzia lipsei de graniță dintre poveste și realitate. Situațiile de dans în grup ajută duetul Timea Fülöp si Tamás Vati care înfățișează o lună de miere grotescă. Etapa a sexualității, erotismul pătrundeprin energie eliberatoare a mișcării dansatorilor. –” Această piesă prezintă o abordare abstractă despre relația dintre un bărbat și o femeie, o întâlnire a contrastelor” spune Yvette Bozsik. Pe de altă parte, momentele de eros dintre cei doi au fost construite astfel incât bărbatul inocent să fie ”maturizat” de experiența femeii-animal.însă, odată cu maturizarea statutul celor doi se inversează, el fiind ”dresorul” femeii.(elisa)
A lekerekített játékteret elasztikus rudak határolják, a táncosok azon keresztül lépnek át egy belső világba. A külső tér a néző számára is látható, viszont nincsen pontosan meghatározott szerepe az aranyrácson kívüli világnak. Hol nyilvánosan öltöztetik át egymást a lányok, hol leskelődnek a kör közepén táncolókra.
A kimenetelek és bejövetelek sincsenek helyzetbe hozva, nem látjuk, hová mennek, vagy honnan jönnek a szereplők, csak azt, hogy azért szaladnak be, mert az az etűd következik, amelyben éppen ők táncolnak. (deka)
A mimikára alapozott percekben fölösleges arckifejezések is voltak. Improvizatívnak tüntek, nem érződött a hátterük. Mutathatott volna többet a keret mögötti helyről. (zsomb)
Kikészítették a szemeimet.:) A díszlet az első pillanattól vibrál, a vertikális vonalak végig „szaladgálnak” a táncosok körül és fordítva. Ehhez kapcsolódnak az – egyébként néha nagyon összképromboló – jelmezek (különböző kockás anyagok, cirádák és egyéb ornamentikák), amik többségükben ugyancsak csalják a szemet. Ez persze hozzáad az előadás hangulatához, de egyben zavaró is. (kata)
A mozgáson kívül használt arcjáték a humor forrásává válik. Vati Tamás kikacsint a nézőtérre, elemzi a helyzetet, velünk együtt örül, hogy sikerült megszereznie a nőt. Rajta kívül azonban más nem alkalmaz erőteljes mimikát, s ettől az összjáték egyenetlenné válik. (deka)
Törekszik egyfajta történetmesélésre, viszont a jelmezváltásnak önmagában nem sikerül megteremtenie a jelenetek elhatárolódását. Az egyesülés jelenetében, amíg a nő meztelensége felépített, addig a férfié hirtelen betoppanó, nincs átvezetés az intimitásra. Szándékosságnak viszont túl gyenge. (réka)
Felnőtteknek szóló mese szépen csomagolva. A kidolgozott látvány- és mozgásvilágon kívül ad-e többet az előadás? Marad-e valamivel a néző? Vet-e fel aktuális problémákat, vagy csak a szépre törekvés jegyében végigvezet egy örökérvényű történetet? (deka)
Miért akarják a mulandót megörökíteni (mulandó) előadásokban? Mi történik az embereken túl? (zsomb)
Lehet ebben a témában újat mondani? Érdemes újra és újra megmutatni? Van igazi tétje? (kata)
Egy mű adaptálásánál kell ragaszkodni az eredeti értelmezéséhez? Már az adaptálás kezdeténél megváltozik a jelentés? Vagy a munkafolyamatban csak egy adott pont után változik? (réka)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése