DanceMovementTheatre: FIGURA STÚDIÓ SZÍNHÁZ

Az előadás felvállaltan keresi az élet értelmét, viszont nem akarja, hogy egy zárt rendszeren belül leljen rá a várt aranyra. Ezt nem egy alkotói-művészi feladatnak tekinti, hanem közös tettnek. Az Arany-légy térszerkezeti kompozíciója interaktivitásra, az együtt gondolkodásra ad lehetőséget. Ebből a törekvésből születhetett a vendéglők/kávéházak hangulatát idéző elrendezés. Egy hétköznapi, hangulatában már ismerős helyszínre érkezünk. A pincér itt valóban pincér, sőt, az a pincér, akivel a színház „living room”-jában naponta találkozunk. Az előadás létrehozói olyan teret hoztak létre, amely lerombolja a hagyományos színházi konvenciókat és azt a hierarchiai rendszert, amely nem ösztönzi a közönség aktív jelenlétét, a spontán beszélgetést néző és játszó közt. Kialakulóban látszik tehát egy olyan hangulat, amelyben már nem zavaró, ha asztalunkhoz érkezik egy színész, vagy akár egy pincér, s azt kérdi tőlünk, szerintünk mi az élet sója. Mintha arról beszélnénk, „hány kanál cukorral isszuk a kávét”. Az asztalokon heverő „sózsák” mindenikére felkerül, ami számunkra a legfontosabb.

Saját értékeinket kipakolva indul útnak egy előadás, amely különböző művészi eszközökkel folytatja a keresést. A több irányba elhelyezett emelvényeken bábos mozdulatok alakította történettöredékekkel találkozunk. Látunk két ember lehelete által irányított, asztalánál ülő férft. Fehér ruhás, törékeny nőt, akinek mozdulatait férfiak botjai irányítják.

Az etűdök a saját akaratunktól megfosztott cselekvéseinkre emlékeztetnek, s így fordított irányban nyer értelmet a kezdeti döntésünk – mi volt pár perccel ezelőtt az életünk sója, gondolatainkat vajon kinek a lehelete vagy botja irányította?

Az egyéni történeteket párkapcsolatok követik, ezek is, akárcsak az előzők, szürrealista képekké formálva.

Ezüstpapírcsókokat, magnószalag-öleléseket, villanykapcsoló-érintéseket láthatunk némajelenetekben, amelyek a mozdulatok nyelvén beszélnek. A mindennapjainkba beférkőző fogyasztó társadalom szennye elkerülhetetlenül a testünkre tapad, de továbbra is keressük az élet értelmét, továbbra is együtt. Ezt azonban megszakítja a váratlanul körülvevő sötétség és az inga kattogása, amely cselekvésünket megállítja és kiragad az időből, mégis az idő múlására figyelmeztet bennünket. Egy másik időre, amelynek pillanatait a miénkbe gyúrja, s eszünkbe juttatja, hogy nem csak a mi problémáink, a saját keresésünk áll mindenek felett.

Ugyanígy tölti be a termet a legkisebb királyfi gyertyalángja, amely a zenedobozos vándorszínészekre emlékeztet. Hétköznapi tárgyaink (boros pohár, bors- és sótartó, spray) animálásával születik újjá a három királyfi meséje.

A bábszínházas megoldás rámutat arra, hogy saját dolgainkból, ugyanolyanokból, amelyek a mellettünk levő asztal felett kiveszítve lebegnek, csodákat vagyunk képesek teremteni. Hiszen, ahogyan a mesében, nincs szükségünk homokra vagy szénára ahhoz, hogy véghezvigyük saját küldetéseinket. Foglalkozzunk a mindennapi teendőkkel, s amint besötétedik (és ránk szól az ingaóra kattogása), jusson eszünkbe meggyújtani egy gyertyát, töltsük meg fénnyel saját tróntermünket.(deka)

Az Arany-légy című előadás közös keresésre hív bennünket. Tőlünk függ, hogy meg akarjuk-e találni az élet sóját. Rajtunk áll, hogy rendelünk-e valamit az itallapról, elgondolkodunk-e a színészek kérdéseink, vagy első kézből vett válaszokkal próbáljuk megúszni a helyzetet. Ha zenét akarunk hallgatni, hangszert bármiből készíthetünk, csak társ kell hozzá. Ha túl nagy a környezetünk, töltsük meg fénnyel. Ha üresség vesz körül, szegekkel üssük a falba, hogy „bizalom”. Mindeközben pedig, amikor megszakít a folyton visszatérő kattogás vagy megállít a sötétség, gondolkodjunk el azon, hogy valahol van egy másik idő, ahonnan jön a hang, van egy másik hely, ahonnan érkezik a sötétség. Valahol van egy másik lehelet vagy egy másik kéz, amely szintén keres valamit. (deka)

A gondolat-generátor. Feltesz egy konkrét kérdést, majd olyan jelentekkel kezd el dolgozni, melyek keresik a gesztus mögöttes gondolatát, illetve felmutatnak egy lehetséges változatot. Így találkozhatunk a finoman vonuló nővel, kinek mozdulatai a hátánál levő férfi fejszecsapásaiból indulnak, a szemgödörbe helyezett mécses könnyezésével, vagy a csilingelő szögek élességével, ahogy belefúródnak a képkeretbe. Ezek a jelenetek képesek gyöngédséggel ábrázolni a kegyetlenséget. Ilyen mozgás mögötti impulzusokat mutat fel az ihletet megjelenítő két alak, akik az író kezét leheletükkel irányítják vagy a meztelen bőrre ragasztott kapcsoló, amivel felkapcsolják a lámpát és a vágyakat. A kód. Az időnként megjelenő hangeffekt és a falra vetített inga lengésével bevezet egy kódrendszert, amire úgy sikerül minket ráhangolnia, hogy a kód működik az előadás után is. A tapsrend alatt újra megszólal a hang, a taps lefagy, akár az előadás alatt a színészek játéka. Belehelyez a valóságba még egy valóságot, aminek mi ott mindnyájan megfelelünk. A köz. Érzem, hogy közük van hozzá, így lehet nekem is. Őszinte, nem akar az előadás idősebb lenni színészeinél. Nem minden korosztály szájából tud hitelesen hangzani a mi az élet sója kérdés. Beavatás. Beavatási gesztusok. Részvétel. Nem kijelent, megkér a részvételre. (réka)

Már az első percekben közös keresést ígér az előadás. Az élet sója – kérdezik a színészek, hogy „Ön szerint mi?”, és gondosan feljegyzik mindenkinek a véleményét. És érzi a néző az együttműködést, hogy ő is része a keresés folyamatának, hogy ő is alkotóként van jelen. De ez csak illuzió. Gondosan felépített félrevezetés. Mert az előadás nem keres. Mindenkiben megjelenő kérdésekre ad kész választ. Úgy hagy maga után a nézőben kérdéseket, hogy azokra már válaszolt. Nem az ismeretlenbe halad, hogy egy nyitott befejezéssel hagyja magára a nézőt. Egy lezárt, már bejárt úton kísér végig mindenkit – felépít egy olyan világot, melyet látszólag az ismeretlen, a végtelen kételyei, veszélyei itatnak át, de ekközben, mégis a tenyerében tartja, védi és vezeti a résztvevőket. Úgy épült az előadás keretek közé, hogy azokat senki sem érzi. A résztvevők sértetlenül lépnek ki ebből a világból, azzal az érzéssel, hogy ők segítették az előadást rátalálni a válaszra – miközben erről szó sincs, hiszen ezt az érzést az előre eltervezett gondviselés ébreszti.

A lélek fejlődését mutatja be, az útját a tökéletesedésig. Kilépve a mindenségből, keresztül a vívódásokon, a harcokon – a csiszolódáson. Az elhangzott szövegek mélyek, hangzatosak, de az a szép bennük, hogy a látszat ellenére nem adnak semmit az előadáshoz. Látjuk a lelket testben, testtől távol és mások tükrében is. Megtörténik az arannyá válás: mikor három nő bizalommal felkavarja a csésze rejtett tartalmát. Végül, a Vörös Király hagyatékáról szóló mese után, a színészek felolvassák a nézők Sóját, amik ugyanúgy végigjárták az utat a lélekkel, az anyaggal és az arannyal együtt. (zsomb)

Motto:„Şi-n noaptea aceea lungă

furişându-se, animalele ieşit-au

prin vizuinile ochilor mei orbi;

şi s-au dus într-altă partea-a pădurii,

lăsând în urmă-le măştile.’’ (Atwood, Margaret – Totemurile)

Sunt invitată să caut, să descopăr singură ce e esențial ființei și, odată găsită, bucuria „aurului” se vrea împărtășită. Așadar, cum e să completezi ce lipsește din povestea eului printr-un spectacol ? Răspunsul îmi este dăruit de un sunet...un sunet ca o bataie de inimă, abia perceptibilă dar, fără de care omul nu e viu. Neașteptat, ”viața” se naște din câteva cuie transformate în clopoței de vânt.Și când incepi să respiri cu vântul, vezi ”aur” un întreg spectacol.

Am primit cadouri! Am primit un „fir din aur” care m-a scos din labirint, un spectacol-Ariadna plin de emoții contradictorii: insultă-respect, ”bi(zzzzzz)alom”- frică, regretul unei amintiri- celebrarea unei amintirii.

La nivelul construcției, spectacolul rezonează cu absurdul relațiilor dintre oameni, cu așteptările absurde pe care le avem unii de la ceilalți, cu măștile din ”argint” cu care am invățat să supraviețuim, dar și cu poveștile care răman după ce noi plecam în cenușă, adică ESENȚA. (elisa)

A tér és a térhasználat, a félhomály, a csendek és a hangok olyan légkört teremtenek, ahol annak ellenére, hogy rengeteg potenciális zavaró tényező lappang (nézők, székek, asztalok, pincér, üvegek-poharak…), mégsem zavar be semmi. Nem tűnnek el benne az apró mozzanatok, épp ellenkezőleg, kiemelődnek. “Közel hoz” arcokat, kezeket, szemeket. A tér bevon, mégis békén hagy. Nem zavaró a közelség, nem érzem azt sem, hogy útba(n) lennék. Mégis ott vagyok.Vagyunk. (kata)

A saját kezdeti bezártságom. Ha engedem, a többi működni kezd magától. (réka)

Több olyan pillanat van, amikor a színészek nem figyelnek a testükre. Jelenet közepén egy ellazított arcizom, vagy csoszogó láb – sokszor megszűnik ettől a feszültség. (zsomb)

Înțeleg magia heblu-lui, dar el uneori creează confuzie,fiind folosit atât pentru a marca timpul (când e însoțit de proiecția pendulei) tensiunea dramatică sau monologul-poveste din final, momente în care ”intunericul” devine redundant.

Confuză este și folosirea ambelor moduri de ”luat comanda” ale ospătarilor, unul ia ”esența vieții” și celălalt aduce bere și răcoritoare.Îîn lumea de astăzi, e un schimb echitabil?

În situația scriitorului influențată de muzele creației, ritmul ar fi mai bun dacă apărea un conflict între muze, sau...dacă o muză strănuta! (elisa)

Az élet sója. Az előadás többi részéhez képest túl konkrét, túl szájbarágós, talán kicsit giccses is. Az egyetlen olyan szál, ami meg van magyarázva, és így nincs igazi varázsa, ahogy a többi jelenetnek. Talán csak kinek-kinek magában, a végén, mikor szembesül azzal, hogy mit is válaszolt a hirtelen jött kérdésre. Kicsit jobban a levegőbe kellett volna hagyni. (kata)

Honnan az a nézői naivság, hogy meg tudjuk fejteni a szépen ívelő mozdulatok mögötti titkot, az impulzust, amiből indul a gesztus, a tánc táplálékát? Miből gondoljuk, hogy az, amit mi könnyedén szépnek nevezünk, nem épp ellenkezőjéből építi fel magát? Hogyan működik ez az építkezési rendszer? Mitől hisszük azt, hogy egy puha ívelés mögött szelíd gondolatok vannak, és nem éppen egy fejsze hasítása? (réka)

Nem akarok kérdezni. Megtalálom a választ az előadásban. (zsomb)

Nu e o estetica realistă, dar în momentul organizării compoziției, a existat o ordine logică a situațiilor prezentate?În aceeași ordine de idei, modulele decorului urmează ideea unui spațiu comun cu publicul sau...lumina care individualiză fiecare scenă interiorizează voit și spațiul?Publicul e afară sau în poveste?(elisa)

Vezet az előadás, vagy csak utat mutat? Van egy konkrét út, amin végigmehetek velük/vele vagy nekem kell kivájnom a sajátomat? Válasz van vagy válaszok vannak? Vagy csak kérdések? A kérdések az előadásban vannak, vagy bennem? Vagy most akkor ezt túlbonyolítom? (kata)

Előadásinfók